Hogy áll a HTML 5?

Az új messiást, a HTML 5-öt övező érdeklődés mostanra némiképp alább hagyott – legalábbis a main stream sajtóban –, az előretekintőbb fejlesztők azonban továbbra is komoly érdeklődéssel boncolgatják a jövő HTML-ét.

A magam részéről szeretek a HTML 5-ről jövő időben beszélni. Ennek az az egyszerű oka, hogy a szabvány eltérően azoktól melyeket a különböző böngészők mind mind a maguk módján jelenítenek meg még csak nem is szabvány. A jelenleg elérhető változat „munka piszkozat” állapotban van. A W3C 2010 év végére ígéri, hogy „ajánlássá” csiszolják, de ezek a dolgok jellemzően nem szoktak egyik napról a másikra menni. Az utolsó ajánlást a W3C talán 2001-ben adta ki (XHTML 1.1).

Az, hogy a különböző böngésző gyártóknak és egyéb óriásoknak mostanra sikerült megállapodni a HTML 5 natív videó formátumában nem csak számomra volt nagy meglepetés. A megállapodásra azért is volt szükség mert az új szabvány egyik nagy célkitűzése, hogy az új szabvánnyal a böngészőkbe beépülő modulok nélkül „pusztán nyílt szabványokra támaszkodva” lehessen gazdag internetes felületeket és multimédiás tartalmakat megjeleníteni. (Natív <video> és <audio> tag támogatás stb.)
A web jelenlegi működésében érdekelt cégek némelyikének biztos lesz pár szava ehhez.

A másik dolog ami lassíthatja HTML 5-öt, vagy legalábbis tovább zilálhatja – az eddigis gyakorlatilag csatatérhez hasonlító – HTML helyzetet, hogy párhuzamosan két szervezet is dolgozik a szabvány specifikációján (W3C/WHATWG). A WHATWG (Web Hypertext Application Technology Working Group) egyébiránt nem titkoltan azért jött létre, mert szerintük a W3C lassúságánál és tehetetlenségénél fogva nem motorja, hanem inkább gátja az internet normális fejlődésének.

A W3C (ha igaz) 2010 év végére ígéri az ajánlott változat elkészültét és már ma is javasolja a fejlesztőknek a HTML5-ben bevezetett szemantikus modell alkalmazását, az azzal való ismerkedést. A másik szervezet pesszimistább becsléssel a végleges szabvány eljövetelét 2022-re jósolja.
Néhány böngésző már jelenleg is támogat bizonyos működéseket az ötös html-ből, de ezek egyenlőre – bár alapvetően helyes törekvések mint a <footer> és <nav> tagek használata ami minden platformon navigáció és lábléc működést eredményezne – gyerek cipőben járnak.
Ennek ellenére örüljünk a web történetének eme izgalmas időszakának, melyben a 2001-ben debütált 6-os Explorer ugyanúgy képes a múltból a jelenbe szivárogni (a maga 10% kürüli böngészőpiaci részesedésével) mint a 2022-re ígért HTML 5 a jövőből, mely szabványnak bizonyos elemeit az előremutatóbb böngészők már ma kezelik (Chrome, Firefox).

Úgy tűnik számomra még jó ideig a XHTML 1.0 Strict marad a html.

 

Címkék: , , ,

Szólj hozzá



Highslide for Wordpress Plugin